Hazafias Ifjúsági Tábor(Fidesz,húsz év)
Emlékezés és csepp idealizmus...
A héten lesz húsz éve,hogy én is aláírtam a Bibóban a Fidesz alapító nyilatkozatát.
"Kövér: Eredetileg az alakuló nyilatkozatot, illetve az alapszabály-tervezetet szerettük volna megvitatni. Ezt szét is osztottuk a jelenlevők között. Végül is a legkevesebb szó ezekről esett, a vita középpontjában a leendő szervezet neve állt. Ő jelentette be: az előzetes konzultációk szerint nincs jogi akadálya, hogy nyomban megalakuljanak.
A többségnek nem tetszett a DSZISZ név, el is vetették. Nem egy hozzászólás ecsetelte, milyen veszély vár rájuk, és senkit nem neveznek gyávának, ha nem írja alá.
- Mindkét variációt meg kell próbálni - mondta akkor is Bégány Attila. - Megkérdeztem, lehet-e mindkettőre szavazni?
- Javasoltam - idézi fel Rácz András -, legyen HIT: Hazafias Ifjúsági Tábor. Végül elsöprő győzelmet aratott a Fidesz név, Szávó javaslata.
- Talán a latinóráknak köszönhetően ötlött az eszembe a fides: a hit, a hűség. Először az volt, hogy Fiatalok Demokratikus..., de a Fiatal Demokraták Szövetsége sokkal keményebb. Orbán elmondta, így is, úgy is eltaposhatnak, legalább lépjük meg. Hálás vagyok a sorsnak, hogy odakeveredtem - folytatja Sztilkovics Szávó. - Hiteles, őszinte, bátor dolog volt, nem lehetett félreállni. Aztán a menyasszonyommal arról suttogtunk a Vörösmarty téren, hogy azért talán össze tudunk házasodni.
- Ha Orbán Viktor nincs ott, nem alakul meg a Fidesz, nem szavaz rá a kétharmad - erősíti meg Diczházi is. - Ez az óriási esemény az ő határozott fellépésének köszönhető. Csalódásnak is lehet nevezni, hogy a tőlem származó szándéknyilatkozatot elvetették. Lelki értelemben nagy nehézséget jelentett a tehetetlenség, hogy valamit elképzeltem, és csak a félelem maradt belőle. Nekem már megvolt a diplomám, könnyebben kezdeményeztem, de láttam, néhány fiatal mennyit dilemmázott. Ha nem is vagyok alapító tag, nélkülem nem alakult volna meg a Fidesz, a felbujtó én voltam, lehet, hogy miattam fognak kirúgni csaknem negyven diákot?
Stumpf István azt írja a megalakulás mellett kardoskodó Orbánról, hogy nem a kiegyezéses politizálás embere: futballhasonlattal élve, ha a középpályán felpattan a labda, és éppen kapásra jön, Orbán Viktor rárúgja, még ha a lövés a kertekben köt is ki, de nagy gól ugyanúgy születhet belőle.
A nyáron egy japán antropológus azzal érkezett Budapestre, hogy látni akarja a Ménesi út 12.-t, a Bibó Szakkollégiumot. 1988. március 30-án itt született a Fidesz. Az alapító okiratot aláíró 37 veterán legidősebbje, Kövér László sincs negyvenéves. Egyetemista csapatuk egy megszállt országban kezdte az ellenállást a szó fegyverével. Fidesz-finesz: nem valami ellen, hanem valami érdekében óhajtanak politizálni. A szócsavarás ellenére a rendőrségre, ügyészségre citálták őket.
FIDESZ-ALAPÍTÓK:
Andrási Miklós, közgazdászhallgató (a Dunaholding Brókerház elnök vezérigazgatója), Bajka István, joghallgató, Balassa György, egyetemi hallgató, Bánszky Éva, joghallgató, Bartók István, közgazdászhallgató, Bartus Gábor, műegyetemi hallgató, Bayer Zsolt, tanárképző főiskolás, Bégány Attila, programozó matematikus (a tinyei önkormányzat jegyzője, V. kerületi képviselő), Bekk Mária, tanár, Benedek Zoltán, közgazdászhallgató, Both Vilmos, közgazdászhallgató (a Napi Gazdaság helyettes főszerkesztője), Csaba Iván, közgazdászhallgató (a Közép-európai Egyetem oktatója), Csongor Balázs, tanárképzős, Deutsch Tamás, joghallgató, Fodor Gábor, nevelőtanár, (parlamenti képviselő, SZDSZ), Gyöngyösi Péter, bölcsészhallgató, Hamecz István, egyetemi hallgató, Kaderják Péter, közgazdászhallgató (a Gazdasági Minisztérium kabinetfőnöke), Kardos József, erdőmérnök-hallgató, Kata Péter, egyetemi hallgató, Kliment Attila, joghallgató, Kovács István, gépészmérnök, Kövér László, ösztöndíjas jogász, Langauer László, tanárképző főiskolás, Molnár Péter, ösztöndíjas jogász, Németh Zsolt, közgazdász, Orbán Viktor, jogász, Pető Sándor, egyetemi hallgató (a Nemzeti Sport munkatársa), Rácz András, tanárképzős, Sasvári Szilárd, tanárképző főiskolás, Szabó Gábor, bölcsészhallgató, Szájer József, tanársegéd, Szajkó Lóránd, közgazdász, Szemerei Péter, joghallgató (jogász), Sztilkovics Szávó, tanárképző főiskolás (a Magyar Milleniumi Kormánybiztos Hivatalának vezetője), Tar Miklós, egyetemi hallgató, Vajda Tibor, egyetemi hallgató.
(Pünkösti Árpád:Szeplőtelen fogantatás,részlet)"
Ahogy átolvastam ezt a részt,feltűnt,hogy mit is mondott Rácz András.Az ő névjavaslata látnoki erejű volt,persze csak visszatekintve.Mert ez lett a Fidesz:HIT,Hazafias Ifjúsági Tábor.
András manapság Orbán titkainak magyarázója és döntéseinek krónikása.Látszik,hogy elégedett Orbánnal,tudhatja,menetközben rájött,hogy az ő névjavaslata jött be végül,ami a lényeget illeti.
Jellemző a különbségekre,a különböző lehetőségekre ,amit a Magyar Narancs névválasztásáról írt Víg Mónika.Nála a kulcsszavak:komolyság,irónia,radikalizmus.Húsz év múltán az irónia az,ami feltűnően hiányzik.
A fiúk túl komolyan vették magukat és ezzel elrontottak mindent.Aki például komoly képpel helytartótanácsozik 2008-ban és közben nem röhögi el magát,annak a lelke nem teljesen egészséges.
Nem arra gondolok,hogy milyen kiváló balliberális párt lehetett volna a Fidesz,nem,lehetett volna konzervatív párt is ,de megőrizve az iróniát.
Mára maradt a Hazafias Ifjúsági Tábor fantáziátlan és egyhangúan demagóg csapata.(Hogy a súlyosabb tüneteket ne is említsem.)
És engem egyáltalán nem vígasztal,hogy a baloldalon sem teng túl az irónia.
Ps.
Az első Fidesz kongresszusok egyikén(Jurta-színház) pont Víg Mónival voltam fogadóbizottság az egyik hátsó kapunál.Jött Juszt László,kérdeztük a nevét.Ő nem volt hajlandó megmondani,hiszen mi úgyis tudjuk,hogy milyen híresség látogatott hozzánk.Mi meg azt gondoltuk:az ember nyugodtan elárulhatja saját nevét.Juszt juszt sem mondta meg,mi nem engedtük be.Ő egyre mérgesebb lett,mi alig bírtuk visszatartani a nevetést.Végül,nem emlékszem pontosan erre,talán megkérdeztünk valakit,aki elárulta nekünk a médiasztár nevét.Egyszóval egy rendkívül öntudatos,küldetéses emberfajtával futottunk össze.
Akkor még nem tudtuk:a jövő fideszesének prototípusát láttuk.
A prototípusból sorozatgyártás lett, nagyüzemi, és ennek megfelelően a selejtes darabok is egyre nagyobb számban kerülnek elő. Le kéne állítani a termelést.
Csak nagyon kevesünknek adatik meg, hogy gyermeklelkűek maradjunk.
Igazából nem is az a baj, hogy az idősödők megváltoztak, ez szerintem természetes dolog. Az egyik baj azzal van, amivé lettek, ezt szerintem helyesen látod.
A másik, ennél sokkal nagyobb baj, hogy a fidesz mai fitaljai is pont olyanok, mint Orbánék maguk - egymás között "lekisorbánosozzuk" őket.
A Jurtás esetetekhez hasonló történt Lengyelországban 1981 elején a Lódzi Műszaki Egyetem egyik büféjében, ahol az istennek sem ismerték fel az akkori minisztert, és amikor végre mégis, akkor hátraküldték a sor végére :)